Napelem, fázisbővítés, villanyáthúzás - melyikkel kezdjük?
október 06 4 min read
Mint már írtuk, a háztartási méretű kiserőmű, mint fogalom, nem is olyan régi dolog, hiszen már 2008. január 1-jén életbe lépett a 2007. évi LXXXVI. Villamos Energia Törvény (VET) erre vonatkozó módosítása. Ez a törvény leírja a létesítést és a háztartási kiserőmű engedélyeztetése során alkalmazott eljárást is, továbbá a napelem rendszerhez tartozó hálózat kiépítését és kialakítását is.
Napelem fázisbővítés nélkül?
Bár lehetséges napelem fázisbővítés nélküli telepítése, sok esetben nem ajánlott. Miért nem?
Több tényezőtől is függ, hogy mennyi elektromos áramot képes megtermelni a vadonatújonnan felszerelt napelemes kiserőmű. Ahogy egyre több a napelem rendszer hazánkban, úgy egyre leterheltebb is a villamoshálózat. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik a mi hálózatunk. Mert hiába nagy teljesítményű a napelem rendszer, amit felrakattunk, és hiába jól felszerelt a háztartásunk kis- és nagyfogyasztókkal, ha a napelemből nyert energiát közvetítő villamos hálózatunk nem elég fázisból áll, képtelen a megfelelő árammennyiséget közvetíteni.
Hogy lehet növelni a házunk villamoshálózatának teherbírását?
Egy átlagos ház esetén általában egyfázisú rendszerről beszélhetünk, ami bőven elegendő az esetek többségében ahhoz, hogy kiszolgálja egy kisebb háztartás energiaáramlását. Azonban 1 fázisú napelem rendszer árak után gyakorlatilag nem is érdemes érdeklődni…
A kulcs a fázisbővítés!
Első lépésként nézessük át szakemberrel az ingatlanunk áramellátását:
- Kiderülhet, hogy nem is alkalmas az ingatlanunk a fázisbővítésre - ez persze a legrosszabb forgatókönyv.
- Nem árt tudni, hogy egyáltalán nem mindegy, hol van a villanyórát rejtő szekrény, és milyen típusú.
- Régebbi villanyrendszereknél előfordulhat, hogy hiányzik az érintésvédelem (FI relé).
- Ha túl kicsi a vezetékek keresztmetszete, egész egyszerűen képtelenek lesznek megfelelő módon továbbítani az áramot, akármennyit is termeljen a napelemes rendszer.
- Az sem mindegy, hogy az invertertől milyen távolságra van a villanyóránk.
- És amire a többség végképp nem gondolna: az sem közömbös hogy a környékünkön hány ingatlannál volt szintén sikeres a háztartási kiserőmű engedélyeztetése… azaz hányan csatlakoztak már fel a szolgáltató rendszerére.
A napelem fázisbővítés kapcsán mire kell felkészülni?
Viszonylag újdonság a 2021. április 30-a utáni napelemes rendszerekre vonatkozó jogszabály. A rendelkezés szerint csak 2,5kVA alatti teljesítményű napelem rendszer köthető egyfázisú hálózathoz; 2,5kVA felett már egyfázisú napelem nem létesíthető - ebben az esetben a napelem 3 fázis 16 amper háromszorosával kell bírjon.
Ezelőtt a rendelkezés előtt engedélyezett volt napelem 3 fázis helyett 2 fázissal is, aminél a maximális terhelés 10 kVA volt. Természetesen, ha egy napelem rendszer 2021. április 30-a előtt lett engedélyezve, nem kell a napelemes kiserőmű rendszeréhez csatlakozó két fázist háromra bővíteni - kivéve, ha kifejezetten ez a szándékunk, mert újabb nagyfogyasztókat akarunk a rendszerre csatlakoztatni.
A 3 fázisú napelem rendszer árak azért is vannak az egekben, mert előfordulhat, hogy egy inverter nem elegendő - több inverteres napelem rendszer esetén pedig a működés csak akkor biztosított, ha a napelem fázis nem egy, de nem is kettő, hanem minimum három.
Ami jó hír, hogy fázisbővítés napelem pályázat segítségével is finanszírozható, de jó tudni, hogy maximum 50 kVA lehet a teljesítménye egy ilyen napelemes rendszernek.
Hogy kezdjünk neki a napelem-fázisbővítés témának?
Általában az első gondolat a napelem, fázisbővítés a második. Pedig pont fordítva érdemes intézni őket. Mindkettőnek hosszú az ügyintézési ideje, de arra érdemes számítani, hogy a fázisbővítés hosszabb időt vesz igénybe, mint a napelemes kiserőmű telepítése.
Hálózatfejlesztési hozzájárulás
A napelem 3 fázis 16 amper megsokszorozásáról szól, hiszen így nem egyszer, hanem háromszor 16 amper áll már rendelkezésre. Akik még régebben bővítették a napelem fázis igénye miatt a villanyhálózatukat, azoknak sokszor elég volt még két fázis is, ami annyiból volt jó, hogy a fogyasztók két fázisig (azaz 32 amperig) nem voltak kötelezettek hálózatfejlesztési hozzájárulás fizetésére - ezzel szemben három fázis kiépítésénél már a 32 amper feletti rész után amperenként meghatározott mértékű díjat kell fizetni.
Napelem, fázisbővítés, villanyáthúzás
A fentiekből elég egyértelműen kiderül, hogy először az alapoknál kell kezdeni, nem úgy, ahogy előjönnek a problémák. Szóval, először kell a villanyvezetékeket kicseréltetni, hogy hatékonyan vezethessék az áramot, utána fázist bővíteni, és -optimális esetben- csak ezután következik a napelem rendszer telepítése.
1 fázisú napelem rendszer árak vs. 3 fázisú napelem rendszer árak
Lényeges kérdés, hogy mennyi áramfogyasztást szeretnénk kiváltani napelemmel, de jó tudni, hogy a napelemes rendszert telepítő szakemberek szerint az a legszerencsésebb, ha 2,5 kW alatt is három fázisban gondolkodunk.
Nem meglepő módon a napelem 3 fázis 400 V kombináció sokkal jobban szolgálja az érdekeinket, mint a napelem 1 fázis 230 V-os. Mert ugyan a 3 fázisú napelem rendszer árak borsosabbak, mégsem érdemes 1 fázisban gondolkodni, mert tényleg hatalmas a különbség. Egy fázisnál az áram vezetéséért ugyanis csak egyetlen vezető felel, míg három fázis esetén már három vezető. A két rendszer csak annyiban egyezik, hogy mindkettőnél egy-egy védővezeték, és egy-egy nulla vezeték van. Ahogy általában lenni szokott, ha valamit többen végeznek, az gyorsabban és hatékonyabban van kész, és eza “szabály” igaz az áramvezetésnél is. Három vezető sokkal hatékonyabban képes az áramot vezetni, mint egyetlen: akár ipari gépek, szauna, klíma is csatlakoztatható egy háromfázisos rendszerre.
Az alacsony hatékonyság mellett további hátránya az egyfázisos villanyvezetékeknek, hogy ha megsérül az egyetlen vezető, akkor minden leáll - három fázis sokkal stabilabb és biztonságosabb működést tesz lehetővé, hiszen ebben az esetben ha egy vezető megsérül, a maradék két vezető még mindig kisegíthet minket, és nem kell az áramkimaradás miatt bosszankodnunk.
Nem mellékesen a napelem fázis téma azért is fontos, mert az invertert (azaz az egyenáramot váltakozó árammá alakító egységet) is ez alapján kell kiválasztani.
Napelem pályázat 3 fázisra írva
Bár egy ingyenes napelem pályázat segítségével akár teljesen ingyen is hozzájuthatunk egy olyan napelem rendszerhez, ami 3 fázissal bír - és nem mellesleg megtermeli egy teljes háztartás áramszükségletét -, a háztartási kiserőmű elszámolás ebben az esetben nem feltétlen úgy alakul, ahogy nekünk kedvező lenne. Ugyanis az ingyenes napelem pályázat feltételei között szerepelhet olyan kitétel - mint ahogy a lakossági napelem pályázat 2022 feltételei közt szerepel is -, hogy bizonyos idő eltelte után már nem szaldó, hanem bruttó elszámolásba fogunk tartozni.
Mi a különbség a bruttó és szaldó elszámolás közt?
A szaldó elszámolás egyértelműen kedvezőbb, hiszen azt az energiamennyiséget, amit egy év időtartama alatt megtermel a napelemes rendszer, azt gyakorlatilag mind fel is használhatjuk. Ezzel ellentétben a bruttó elszámolás esetén gyakorlatilag csak abban az időszakban használhatjuk fel a megtermelt energiát, amikor a napelem rendszer azt előállította. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha mi pl. árammal szeretnénk fűteni télen, bruttó elszámolás mellett mi hiába tápláltunk be nyáron rengeteg áramot a szolgáltató rendszerébe, csak annyival fog csökkenni a fűtésköltségünk, amennyi áramot a téli hónapokban termelünk meg (ami eleve jóval kevesebb, mint a nyáron megtermelt, hiszen télen rövidebbek a nappalok…).
Így ugyan van napelem támogatás 2022-ben, de a napelem rendszer telepítését érdemesebb inkább önerőből megoldani, ha egy mód van rá.